Pestszentimre óvodacentrum
Részlet a műleírásból:
A telepítés kiindulópontja: minél nagyobb egybefüggő zöldfelületet adni, amely aztán tetszés szerint alakítható és darabolható az aktuális foglalkozások, vagy csoportok igényeinek megfelelően. Ebből adódóan az épületet a hátsó telekhatár mentén kígyózva alakítottuk ki, ezzel biztosítottuk a legnagyobb ideális tájolású zöldfelületet. A foglalkoztatókat természetesen a zöldfelületek felé tájoltuk. Ebből következik, hogy azok feltárását a hátsó kert felé elhúzott folyosó rendszerrel oldjuk meg. A folyosókat azonban annyira szellősre alakítottuk, hogy azok öltözőként is működhessenek. A folyosó ezáltal és a nagyméretű üvegfelületeivel átmeneti térré válik, mert rajta keresztül nagyon jól érzékelhető a külvilág még az épület belsejéből is. Így érhető el az, hogy a hátsó kert ne legyen koszos, elhanyagolt, hiszen mindig szem előtt lesz. Ez a hátsó közlekedő sáv ugyanakkor egy burkot is képez a telekszomszédok érdekében, mivel két réteg szűri a gyerekzsivajt. Ennek a közlekedőnek a két végpontja a két bejárat.

Tervezett terület: 2027 m2
Közreműködtek: Berecz Tamás, Fábry Zoltán
kapcsolódó blogbejegyzés
Linkek:
építészfórum
01
02
03
04
05